HULLÁMVASÚTON

2 héttel a műtét után átválthattam könyökmankózásra,-először nagyon tartottam tőle, ragaszkodtam a szokásos gurulós járókeretemhez,- de Évi, a gyógytornászom határozott volt. Fogta és elvitte, így nem maradt más választásom, mint könyökmankózni. Eleinte nagyon lassan mentem, a mozgásérzékelős ajtónál alig tudtam átérni, a frász kerülgetett,h. mikor fogok levágni egy remek piruettet.
Aztán, mikor biztonsággal jártam már a könyökmankóimmal, Évi előállt az újabb ötletével,- megtanít lépcsőn közlekedni.
A nagy feladatom abból állt,h. 4 lépcsőfokot felmentem és le.
Iszonyú fárasztó volt megemelni a lábaimat, mintha ólomlábakon jártam volna, vagy 100 kilót kötöttek volna a bokáimra,- nekem ,aki 10 évig futó voltam.
Azóta eltelt még 2 hét és annyit fejlődtem a lépcsőjárásban,h. minden este önszorgalomból 4x26 lépcsőt megteszek fel és le, utána 2x26 lépcsőt oldalazó járással, és minden kör végén 10x próbálok lábujjhegyre emelkedni a lépcsősor legalsó fokán. Ezzel próbálom életre kelteni a vádlijaimat, mert egyelőre sajnos nem igazán érzem őket, és nagyon gyengék,h.elbírják a saját testsúlyomat :-(
És közben két legyet ütök egy csapásra,mert ezzel nyújtani is tudom az egyre rövidülő Achilles-inam.

A 3.héten felmérték az oxigén kapacitásomat és a vér savasodásomat terhelés közben, illetve nyugalomban
is. Oxigénmaszkot tettek rám, vért vettek fülből, közben egy karergométert tekertem, míg egy számítógép elemezte a kapott eredményeket. ( pulzust, vérnyomást, oxigén felhasználást, savasodást...)
Nagyon érdekes volt!
Mindez ahhoz kellett, h. mehessek konditermi sportfoglalkozásra, nagyon várom már az új kihívást!
130 %-ot sikerült teljesítenem az életkoromhoz viszonyítva :-) 3 héttel a bénulásom és a műtétem után!
Nagyon örültem neki,- vajon mennyit teljesítettem volna a sérülésem előtt?!

Le kell,h. írjam ezt is,- nálam is vannak rövid hullámvölgyek,sürgetném a felépülésem, siettetném az időt, ha tehetném...elégedetlenkedem és elkeseredem...de aztán megemberelem magam és újult erővel folytatom a
HARCOM a saját szervezetemmel!
Nem tagadom, sírtam is,- terveink voltak/vannak, amiket most halasztanunk kellett a kényszerpihenőnk miatt,
kicsit okolom is magamat emiatt.
Egy ilyen sajtkukacnak, mint én vagyok,elég nehéz egy ekkora mértékű blokkolás!

Mindeközben tisztában vagyok vele,h. 3hét alatt óriási eredmény, ahol most tartok a bénulásból.
Tudom,h. szerencsém van a szerencsétlenségben,- pl. a gerincvelő sérültek 90%-ának katétere van,
én ezt megúsztam, 4 nappal a műtét után megszabadultam tőle.

Kis léptekkel, progresszíven fejlődök:

pl.- hason fekve eddig képtelen voltam behajlítani a lábaimat, most a balt könnyedén be tudom, a jobbat
      pedig kis segítséggel és nagy erőlködéssel...de sikerül!
   -  hanyatt fekve nem tudtam megemelni a csípőmet, most már ez is simán megy,ha nem is olyan
      magasra,mint régen.

Sajnos lábujjhegyre emelkedni nem tudok, nagyon gyengék a vádlijaim és a talpizomzatom is,
döbbenet,h. még a talp izmaim is sorvadtak, meggyengültek, szemmel láthatóan.



Próbáltunk egyszerű fitball labdás gyakorlatokat is a gyógytornászommal.
Pl.: 3x rugózok a labdán és 4.ütemre próbálok felállni....kis kapaszkodással sikerül is,
      elsősorban azért kell a segítség, mert a bal és a jobb lábam izomereje között óriási
      a különbség.
      - guggolás a bordásfalnál, fitballnak támasztott háttal....félguggolással 10x megy :-)

Szeretnék haza menni néhány napra, mert 1 hónapja nem jártam otthon. Most ezért tanulom az "ön-hasbaszúrás" művészetét, Kata nővértől. 3 hónapig vérhígító injekciót kell kapnom a trombózis veszély miatt, és csak akkor mehetek haza, ha van, aki beadja a szurit.
.
.
.


Nos, otthon voltam 4 napig a hosszú hétvégén !!!
FURA érzés volt! 
A kórházban és a rehab-on is hasonló emberek közt vagyok, ezért annyira nem
szembetűnő az ügyetlenségem és a gyengeségem. Arról nem is beszélve,h. akadálymentesített
az épület, nincsenek küszöbök, zuhanyszék van...sok minden megkönnyíti a mindennapjainkat.

Úgy éreztem magam otthon, mint egy hullámvasúton,-1x örültem,h. végre a szeretteimmel lehetek,
másszor meg sírhatnékom volt, mélyrepülésben,- mert iszonyú nagy a kontraszt a jelenlegi életem és a
pár héttel ezelőtti sürgős,forgós,tevékeny lényem között.
Nem szégyenlem, ez is én vagyok,néha az "erős" emberek is elfáradnak.

Kettős érzés volt bennem,- hullámvasút, -fent-lent.
Jó volt végre a saját kényelmes ágyunkban aludni,végre kipihenni magam,- mert valljuk be, felnőttként
3 idegennel összezárva lenni egy szobában....hát nem leányálom...éjjel vkit mindig katétereznek, forgatnak, ráadásul ha még a kedves lakótársak horkolnak is sztereoban....bár erre találtam egy isteni megoldást :-)
A füldugó csodás álmokat ad:-) először olyan érzés volt, mintha víz alatt lennék egy nagy akváriumban,
és zavart a saját szuszogásom, amit belülről hallottam, de aztán úgy elaludtam, mint akit leütöttek.

Jó volt együtt lenni a Párommal és a Fiammal :-)
Laca kényeztetett, Zsombor biztatott,h. "nagyon ügyesen mész már, anya" , még mankóversenyre is hívott,
melyikünk ér előbb az ajtóhoz, sőt, még előnyt is kaptam,h. legyen esélyem, ahogy Ő mondta.

Elkísértem őket a játszótérre, a füvön járástól másnapra irtózatos vádli izomlázam lett :-)
Kicsit "fociztam" is Zsombival,- a könyökmankóm volt a kapufa és óvatosan visszapasszolgattam
neki a labdát.

Másrészről, rossz volt szembesülnöm a ténnyel,h. egy csomó mindent, nem tudok megcsinálni otthon,ami
eddig természetes és magától értetődő volt.
Mindennapi dolgok, - nem tudok a hűtő alsó polcaira benézni,mert nem tudok sem lehajolni, sem leguggolni
egyelőre, nem tudom a gardróbból kivenni a pulcsijaimat, mert magasan vannak és nem tudok székre állni,
40 percembe került bepakolnom a szennyes ruhákat a mosógépbe Zsombor segítségével, ami máskor
10 perc önállóan, a kádba belépni óriási feladat, és mivel ülni nem tudok, állva paráznék,h. elcsúszok, ezért félig térdelve tudtam megoldani a fürdésem....és sorolhatnám végtelenségig.


A Párom és a Fiam maximálisan mellettem állnak, nagyon nehéz ÉLETHELYZET,- egy próbatétel ez
mindannyiunknak!

Szóval, volt egy kis hullámvasutazásom,-fontos,h. ezt is tudjátok, hisz olyanok is olvassák a blogomat,
akik sorstársaim és talán ebből is merítenek erőt,- nekem sem csak vattacukor-hiperszuper a javulásom.

Optimista vagyok és mindent, de mindent megteszek teljes erőmből a lehető legjobb gyógyulási eredményért!
A csodákban nem hiszek, azt gondolom agyban sok minden dől el, de nem elég hinni magunkban, rengeteget
kell tenni is az eredményekért, mert helyettünk nem fog senki tornázni és küzdeni!
Erőben és mozgásminőségben is szeretném kihozni a maximumot magamból!



( a fotó dátumai elcsúsztak :-O  )